Az ember gondolkodik, mi hogyan történt, jó év volt, rossz év volt, mit tettem, mit gondoltam 2023-ban. Elkezdtem egy új szakmát, tanultam, volt nyári szünet, sok munka, szombat-vasárnap 12-12 óra, sehova nem menni, csak éppenhogy érinteni a kultúrát, a kertet a természetet, nagyon furcsa év volt. Az erdő tündérei csak messziről köszöntek, civilizáció, falak, halál, mint a kis busman, a természethez szokott ember kiakad, kiborul, kimerül a mátrix által lehetőségünkre bocsátott lehetetlen életkörülményektől. Megbetegedtem, nagyon és visszaesősen, volt sürgősségi beutalóm, antibiotikum, laborvizsgálat, minden amit legalább évtizedek óta elkerültem. Élek. De mégis inkább vicces, mint drámai eseménynek éltem meg amikor a helyi áruházlánc élelmiszerboltjában egy ismerős - régről - megszólított: "Te még élsz? Azt hittem meghaltál." Milyen fincsi kis eset, az ember még az életének is örülhet és lám, tényleg. Hála, hála, hála. Végigtoltam hálával az évet és igen, kimerültem. Mindenfajta társasági esemény, kulturális felhajtás, sokszor nem őszinte, de gyűjtik az aláírást megnyitó elkerült. Nem volt művészpiac és mandalafestés is alig. Mégis jó év volt, élek és volt egy csodálatos kiállítás amit december 27.-én volt szerencsénk megnézni Magyar Menyasszony címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban. Azért voltunk Renoir-n is a Szépművészeti Múzeumban. Micsoda értékek, Renoir bővített nyitvatartással január 7.-ig látható, hát ajánlanám a Föld összes lakójának olyan csodás. Történt még egy jelentős dolog, éppen betegségeim kapcsán vegán lettem, de ez egy másik blogbejegyzés, másik témája és lehet, hogy egy új oldalt nyitok ehhez, egy vadiúj honlappal, vagy eleinte itt jönnek az ételreceptek. Akinek lánya van, annak kötelező a Magyar Menyasszony kiállítást megnézni azt gondolom. Változatos, interaktív és azzá is teszi önmagát, minden társadalmi rétegből hozzáad az élethez. Lehet látni kiművelt és kevésbé finom és kecses ruhát, igazán paraszti kultúrából származó és nemes, főnemes, királyi ékszerruhákat is. Színek, fehér, minták és néhány fekete is, hogy meglepjen, megdöbbentsen, hasba rúgjon. Jézusom!!! De van ilyen is, fekete menyasszony. Szép jövőkép. Mondhatnánk, de kinek a pap, kinek a fekete pap. A sok rétegű alsószoknyás népi hímzett ruhák előtti padon elidőztünk gyermeklányommal és néztük, ahogyan a képek beleivódnak szívünkbe a sok hímzés, rengeteg munka láttán. Párta is volt, félszáznak tűnt, de közel annyi biztos és a kijáratnál a pártapróbáló, fényképező hely, ami fénykép nélkül sikerült kislányomnak egy próba. Csodáltuk a finom anyagokat, az ezüst kötött gyönyörű kosztümöt, azonos fonalból horgolt sapkával, azonos árnyalatú harisnyanadrággal, cipővel, táskával. Mese. Ez jutott eszembe erről a kiállításról, egy mese. És a végén már bezárt a múzeumi kávézó, így betértünk egy feketére a Feketébe a Múzeum körúton. Csodás nap, csodás év az összes betegségével és nyavalyájával együtt. Hála. És az összes internetes és online kurzusnak, tanulnivalónak és minden videónak, gyakorlatnak is végtelen öröme is benne van szívemben. A meditációk, mint kis ragasztók rakják össze az ember szívét, és olyan állapotot hoznak létre, amely még csecsemőkorban sem volt. Létrejön egy önvaló fegyelemmel, koránkeléssel (ami későn fekvéssel gyilkos, de ez is megvolt), felelősségtudattal és néha olyan hangos mantragyakorlással, hogy a ház összes lakója, és még a szomszédok is tudják, hogy gyakorolsz. És erről eszembe jut családunk ikonikus mondata, Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című könyvének megfilmesített változatából: "Kicsit hangosabban Drágám, Macedóniában nem hallották."